A bázisra érve gyorsan felpakoltuk a hajót, és már indulhattunk is első merülőhelyünk felé, ami Small Giftun volt. Az ismételt korai indulásnak köszönhetően mi érkeztünk meg elsőnek, amit kifejezetten szeretek. Nem zavarja a merülést az éppen lekötni vagy elkötni vágyó hajók motorzúgása és ha lehet, akkor minden még sokkal nyugodtabb a víz alatt, mint egyébként. Haladó tanfolyamát végző hallgatómmal és egy kollegámmal teljes menetfelszerelésben ácsingóztunk az ugródecken a jelet várva. Utána elmerültünk a habokban.

A csodálatos gorgónia mezőt követően éppen a plató fölé érkeztünk, amikor megpillantottuk a tengerek nagy utazóját: egy bojtorján halat. Persze mindannyian elkezdtük tekergetni a fejünket, pörögtünk-forogtunk annak reményében, hogy megpillantunk valami nagyot, de azért ekkora szerencsénk nem volt. Viszont a merülés végére már mindannyian megfeledkeztünk a cápa, hatalmas teknős, vagy ne adj Isten cetcápa esetleges felbukkanásáról, ugyanis kis barátunk bennünket pécézett ki „gazdatestnek”. Így felváltva hol egyikünk, hol másikunk lábára vagy hasára tapadva tette meg a közel egy órás utat. Vigyorgással és maszkürítéssel teli, fantasztikus merülés sikeredett, melynek végén egy szép nagyra nőtt napóleon hal segítségének köszönhetően váltunk meg potyautasunktól. Vele nem volt akkora szerencséje, mint a komótosan, az áramlatban pihenő búvárokkal, hiszen a napóleon hal egy szemvillanás alatt eliszkolt.