Eme kicsiny sziget igencsak távol található Magyarországtól, de érdemes újra és újra útrakelni a hosszú út ellenére, mivel mindig tud valami újat mutatni.

Az utazási irodák hagyományos, Kuta, Legian programja helyett, első állomásunknak Amedet választottuk. Igaz, így a majdnem egynapos repülés után még két órát kellett buszozni, de megérte, hiszen maga a Paradicsom fogadott minket. Csodálatos, trópusi kertben található, nyitott fürdőszobás bungallók, úszómedence, és a csendet csak a tenger morajlása vagy egy-egy gekko vagy madár hangja törte meg. Tavalyi élményeinkre alapozva napközben mindig fel voltunk szerelkezve esernyővel, de ha másra nem is, esőűzésre jó volt, ugyanis az egész túra alatt nem volt egyetlen egy igazi trópusi eső sem. Az itt eltöltött 5 nap alatt megnéztünk néhány vízi palotát, templomot, ellátogattunk egy ősi, és a hagyományokat még mindig őrző balinéz faluba. Délutánonként pihentünk a medence mellett vagy a tengerparton, vagy éppen bérelt motorral indultunk neki a környék felfedezésének. Mégis azt kell mondjam, hogy az egyik legjobban várt szabadprogram a kakasviadal volt. Ugyan az ilyen jellegű viadalok megrendezése illegális, de azért kis kenőpénz ellenében a rendőrség becsukja a szemét. Ha mindenhol jól működik ez, akkor miért éppen Balin lenne másképp? Izgatottan közelítettünk az "aréna" felé, mert elképzelésünk sem volt róla, hogy vajon óriási vérfürdőt fogunk látni, vagy hogyan is lesz ez. A hely telis teli volt helyi férfiakkal, sokan a már régóta trenírozott kakasuk győzelmét várták, sokan fogadni szerettek volna, de voltak olyanok is, akik pusztán kikapcsolódás végett érkeztek. Nem volt a hely tömve külföldiekkel. Különösen nem külföldi nőkkel. Összeméregették a kakasokat, nézték, hogy vajon kinek ki legyen az ellenfele, majd amikor megtörtént a kiválasztás, mindegyik harcos lábára hatalmas sarkantyút rögzítettek cérnával. A két kakas gazdája, becses állatukkal a kezükben leguggolt egymással szemben, ugratták kicsit az állatokat, borzolták az idegeiket és a tollukat, majd elengedték őket. Ekkor a két felhergelt jószág egymás torkának esett. Érdekes volt, és közel sem annyira drasztikus, mint vártuk, inkább mint egy harc a baromfiudvaron, némi extrákkal. Ugyanis a viadal nem az egyik kakas kimúlásáig megy, hanem csak első vérig. A sok meccs alatt, amit végignéztünk, csak 1 állat fizetett az életével. Persze a mi csapatunkban is akadt olyan, akit megcsapott a szerencsejáték szele, és vagy mázlija volt, vagy csak a kezdők szerencséje, de amelyik kakasokra tipplet, azok mind nyertek. Megvolt az esti vacsira a pénz. :) (Egy tuti tipp a szakértőtől: mindig a fehér kakasra fogadjatok!)

Amed környékén nagyon kellemes merülőhelyeket találhatunk, és egyik szebb, mint a másik. Előző évi tapasztalataink itt is felsejlettek, és már már magasztalni kezdtük a Vörös-tengeren megszokott látótávolságot, amikor is fejünket a víz alá dugva valami hihetetlen csoda várt ránk. Áramlat alig, és nem olyan volt, mintha kávézaccban merültünk volna. Rácsodálkoztunk rendesen, hogy Bali ilyen is lehet. Kezdtük kicsit jobban érteni, miért vannak úgy oda az itteni merülésektől. A Japán hajóroncsnál és Bunutannál helyi merülésvezetőnk mutogatott mindenféle apróságot, hatalmas angolnakertet, csodálhattuk a különböző árnyalatú rózsaszín, narancssárga és vörös legyezőkorallokat, valamint legnagyobb örömünkre talált nekünk egy parányi pigmy seahorse-ot is. Nagy volt a boldogság.

Minpang és Tepekong merülőhelyekről is voltak már emlékeink, a víz alatti hintázás remek móka volt, de reméltük, hogy most azért ez elmarad, és látunk helyette néhány cápát, vagy akár mola molát is. A vízhőmérséklet megvolt hozzá, ugyanis csak 24 fokos volt. A 3 mm-es hosszú ruhámban majdnem megfagytam. Se cápa, se mola, viszont akadt 3 teknős, szépiák, nagy halrajok, és azért volt egy kis ringatózás is.

Következő napunkon a Liberty nevű hajóroncshoz látogattunk el. A vízbe bejutás kicsit küzdelmes volt, mert elég nagyok voltak a hullámok, de ami aztán következett, az természetfilmbe illő volt. Egy jó negyed órát elmotoszkáltunk a homokon, lencsevégre kaptunk pucicsigákat, majd legnagyobb örömömre megmutatták nekem életem első frogfish-ét. Apró volt, alig lehetett nagyobb 1 centinél. Ahogy elértük a roncsot, nem győztük forgatni a fejünket. A roncs hatalmas, méretben vetekszik a Thistlegormmal, élővilágban pedig a Carnaticcal. Elektromos kagyló, levél skorpióhal, szellemtűhal, tisztogatóhalak – akik alkalom adtán akkorát csippantottak az ember fülébe, hogy megijedtünk nem fogunk többé hallani - , gyönyörű, apró, kék szivacsok, majd hatalmas szivacsok. A halak valószínűleg itt fotómodellek, mert ahelyett hogy elmenekülnének a lencse elől, szinte jönnek, és pózolnak. Sekélyebbre emelkedtünk, és egy akkora jackfish rajjal találtuk magunkat szembe, amit még életünkben nem láttunk. Szép békésen keringtek, tűrték, hogy közéjük ússzunk, fényképezzünk, videózzunk. Hatalmas élmény volt mindenki számára! Az itteni két merülés után nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez a kedvenc roncs – természetesen azok közül, amiket eddig már merültünk! :)

Elérkezett a nap, amiért nagyon sokan jönnek búvárkodni Balira. Hogy lássák a híres mola molát. Izgatottak voltunk, tavaly éppenhogy lecsúsztunk róla. Vettünk áldozatokat, hátha most segíteni fog. A víz csendes volt. Kapitányunk azt javasolta először Crystal Baynél, a mola lelőhelyen ugorjunk vízbe, mert nincs erős áramlat. Hittünk a vén tengeri medvének. A vízbe megérkezni…. háááát, nem is tudom milyen szavakkal illessem. Hideg volt, nagyon nagyon hideg. 20 fok. Szépen leereszkedtünk 20-25 méterre, és a fal mellett haladtunk, vagyis inkább csak próbáltunk haladni előre. Ilyen volt a nem erős áramlat. Éppen meg akartam kicsit pihenni, amikor merülőtársam elkezdett rángatni, hogy nézzek ki a kékbe. Kicsit le voltam lassulva, de azért észrevettem, hogy a „vérmola“ hátulról egészen 2 méteres közelségig odasettenkedett Sipihez, és torokra ment. :) Eufórikus érzés lett rajtunk úrrá, kattintgattuk a fényképezőgépeket. Közben a távolban észrevettünk egy másik egyedet is. Sajnos nem maradtak velünk túl sokáig, de most már tudjuk, a legenda igaz, és ők tényleg léteznek. Szépen lassan elkezdtünk felfelé emelkedni, és ahogy múlt az izgalom, egyre jobban éreztük, hogy vacognak a fogaink. Gyorsan ki is mentünk a vízből. Másfél órával később csobbantunk Manta Pointnál, ahol már a felszínről lehetett látni, hogy itt nem tudunk hibázni, hiszen láthattuk a keringő hatalmas árnyakat. Azt gondoltuk, hogy az előző merülésünk hideg volt, és ennél már rosszabb nem lehet. Tévedtünk: 19 fok. Ennek következtében kemény 25 percet merültünk, és iszkoltunk ki a vízből, hiába voltunk egyedül, a 6 óriási mantával.

Idei túránk újdonsága Kelet-Javara tett kirándulásunk volt. Végigbuszoztunk Bali északi partja mentén a kompkikötőig, ahol 6 éves forma kisgyerekek azzal szórakoztak, és kerestek némi kenyérre valót, hogy a komp tetejéről ugráltak be a vízbe. Vérfagyasztó látvány volt. A kompok olyanok, amilyenek. Koszosak, zajosak, és lassúak. Mindez még nem is akkora probléma, de a kikötés, az valami katasztrófa. Rendszer híján mindenki csak áll, és várakozik, nincsen forgalomirányítás. Így annak ellenére, hogy fél óra alatt átértünk a csatornán, a következő 40 perc a kikötésre ment el. Végülis ráértünk. Hajnalban müezin szóra keltünk, és indultunk neki először dzsippekkel az útnak. Rázós volt, a szó legszorosabb értelmében. Közel 3 órát autóztunk, amikor megérkeztünk a vulkán tövébe, ahol kicsit fel szerettünk volna melegedni, így kértünk egy bögre teát. Érdekes volt, de a megfelelő mennyiségű cukor hozzáadása után eltűnt a fura mellékíz és fel is melegedtünk, úgyhogy neki is vágtunk a sétának. Ahogy haladtunk felfelé, jöttek szembe kénszedő emberek nagy pakokkal. Már ekkor is szörnyűlködtünk, és ez egyre csak nőtt, ahogy újabb és újabb információkhoz jutottunk. Az itt dolgozó emberek egy nap kettőt fordulnak, egyenként 65-70 kilós terhükkel. A ként lemérik, és kilónként 625 indonéz rúpiát kapnak (ez kb. 15 Ft). Sokkoló. Felértünk a kráter szélére, ahonnan már lehet látni a türkizkék tavat, és a gőzölgő kénfelhőt. Igaz, tábla tiltja, de senki nem veszi figyelembe, hogy a kitermelő helyhez külföldieknek lemenni szigorúan tilos. Valahol érthető, mert meredek falon kell lefelé haladni, korlát nincsen, ha elvét egy lépést az ember, könnyen összetörheti magát. Ahogy közeledtünk a kitermelő ponthoz a kén bűze egyre erősödött. A munkások sálakat kötöttek az arcuk elé, hogy kevésbé érezzék azt. Leértünk, vidáman készítettünk néhány fotót, volt aki beletette a kezét a vízbe (másnapra le is hámlott a bőre), majd jött egy szélfuvallat, és mindjárt nem találtuk olyan jó mókának az egészet. Iszonyatosan marta a kén az orrunkat, a légcsövünket, mindent. Amilyen gyorsan csak tudtunk, távoztunk. A kráter peremén pihentünk egy kicsit, megállapítottuk, hogy valószínűleg ez a világ egyik legszarabb, ha nem a legszarabb munkája: minden nap kétszer megjárni a kénköves poklot.

Utolsó két merülésünket Menjangan szigetnél hajtottuk végre, ami egy nemzeti park része. Szép volt, Vörös-tengerhez hasonló fal, mantával, cápával és pigmy seahorse-al. Viszont, ami nagyon érdekes, hogy ezen a szárazföldtől tábvoli szigeten szarvasok laknak. De hogyan kerültek oda? Senki nem tudja. A helyiek csak annyit mondanak, a menjangan jelentése szarvas, és ez már így van nagyon rég óta. A Kecak táncban, amit Ubudban megnéztünk, abban in szerepel szarvas. Ugye ez egy ősi mondát dolgoz fel. De még mindig azt kérdezzük: hogyan kerültek ide szarvasok? Ha valaki tudja, kérjük írja meg! :)

Ubudban voltunk még raftingolni, és sétáltunk egyet a majomerdőben. Rengeteg maki rohangált fel és alá. A bejáratnál Zsuzsa éppen elő akarta szedni a nekik szánt nasit, amire egy kis szemfüles ráugrott, és majdnem leszedte róla még a nadrágját is, csak hogy megkaparinthassa a Jóreggelt szeletet. Utána édesanyámmal kacérkodtak, húzták a szoknyáját, ugráltak a nyakába. Már láttuk a kijáratot, és reméltük hogy megúsztuk, amikor is egy "vérmajom" rávetette magát Zsuzsa táskájára, foggal belekapaszkodott, és mint egy kutya, úgy kezdte el rázni, és nem akarta engedni. Nagyon vicces volt.

Ha erre jártok egyszer, akkor ajánljuk, hogy látogassatok el a helyi piacra, és alkudjatok amennyire csak tudtok. Tanács: esetleg tájékozódjatok előtte egy supermarketben, és így elkerülhetitek azt a csalódottság érzést, ami nekünk volt, amikor szembesültünk vele, hogy kemény alkudozásaink ellenére, az üzletben még mindig fele áron tudtuk volna megvenni a dolgokat. :) Nagyon szép festményeket, szobrokat, rengeteg fűszert és helyi, jellegzetes gyümölcsöt lehet kapni. Ha szeretnénk elefánton lovagolni, akkor érdemes ellátogatni a Taro elefántparkba, ha pedig még némi kultúrát szeretnénk magunkba szívni, akkor érdemes megnézni a Gunung Kawi templomot, egy fűszerkertet és a Batur vulkánt. Mindezek után délutánra érdemes bejelentkezni egy masszázsra. A több órás olajos, kókusztejes kényeztetés után a virágszirmokkal telirakott kádból nézhetjük a rizsföldeket. Ezt még Cleopatra is megirigyelhetné!

Utolsó napunkat kénytelenek voltunk Kután tölteni, ami nem egy túl nagy élmény, igazi tömegturizmusra ráállt város. Ha valaki Bali igazi arcát szeretné látni, biztosan nem ide kell befizetnie egy luxusszállodába! Az egyetlen jó, a szállásunk közelében fekvő, családi vezetésű kisétterem volt. A kiszolgálás nagyon jó volt, az ételek ízletesek! Mindenkinek csak ajánlani tudjuk a Jalan Bunisarin található Dayu II-t.

Nem kell túlságosan extrém kísérletezőnek lenni ahhoz, hogy kipróbáljuk a helyi jellegzetességeket. Sült rizst és tésztát lehet kapni mindenhol. Vannak nagyon jó malacsütödék, és érdemes megállni az út mellett egy gyümölcsárusnál, hogy kipróbáljuk pl. a mangosztint, kígyóbőrgyümölcsöt. És természetesen nem szabad megfeledkeznünk a tengeri herkentyűkről sem, melyeket sokszor banánlevélbe tekerve, hagymás, chilis, citromos „öntettel“ (sambal) tálalnak. Az édességet kedvelőknek tuti tipp a balinéz palacsinta (banánnal töltött palacsinta, pálmacukorral meglocsolva és kókuszreszelékkel megszórva).

Végezetül egy érdekesség. Sok hatalmas fa áll nagy, üres terek/mezők közepén, melyeknek majdnem földig érő légzőgyökerei vannak. A tradicionális balinéz falu végén is található egy ilyen. Ekkor hasított belénk a felismerés: ez a fa teljesen olyan, mint az Avatarban! És a szó, hogy avatar, indonézül valaki új alakban megtestesülését jelenti. Így egy kicsit más szemszögből fogjuk újra megnézni a filmet! :)