Napsütéses, szélcsendes reggelre ébredtünk, így amíg első merülőhelyünk felé tartottunk mindenki a napozórészen süttette magát és próbált tartalékokat gyűjteni a hidegebb téli napokra. Mintegy 45 perc elteltével megérkeztünk Hamdára és gyors készülődést követően, mindenkit megelőzve csobbantunk a vízbe. Édes hármasban Csillával és Danival csendesen buborékoltunk a hatalmas korallkert fölött, soha nem fogyó reménnyel tekintgettünk ki a nagy kékbe, hogy hátha ez lesz az a nap, amikor valami nagyot megpillantunk. De sajnos nem jött semmi, így 20 perc elteltével Csilla úgy döntött, hogy szórakoztatásunk érdekében jegyzettömbjén újraírja a Háború és békét, így ezt követően a merülés hátralevő részét vigyorgással és sűrű maszkürítéssel töltöttük. A hibátlan ebédet követően kis okosodás következett, hiszen éppen Nitrox tanfolyamot tartottam, majd ismételten a napozórészt vettük birtokba, és boncolgattuk az élet nagy kérdéseit. Délutánra Shaab Pinkyn terveztünk merülést. Jópofa hely, ha az ember eltalálja hol kell vízbe ugrani.... Ugyanis ezt mindössze egy vékony, kb. 20 cm hosszú, a sziklákból kiálló karó jelzi, így mind a kapitánynak, mind a guidenak igencsak résen kell lenni. Nekünk sikerült! :) És az áramlat is pont olyan volt, hogy meg sem kellett moccanni a víz alatt. Tökéletes! Békésen sodort minket a víz, amikor azt éreztem, hogy valaki támadásba vette hátsó felemet, és belém csípett. Pörögtem forogtam, gondoltam valamelyik kedves társam viccelődik... De rá kellett jöjjek, hogy nem erről van szó. Ugyanis amikor teljesen megfordultam, akkor vettem észre, hogy egy kis termetű papagájhal épp a bokámat célozza, és elkezdi rángatni a ruhám. Hangos nevetésben törtem ki, és próbáltam elkergetni a kis szemtelent. Néhány másodperc múlva elege lett belőlem, és Dani felé vette az irányt, és őt kezdte kergetni. Mondanom sem kell, hogy mennyit nevettünk. Továbbhaladva beköszönt két hatalmas barracuda, majd a merülés vége felé megjelent 14 óriási társuk is. Fenséges látványt nyújtottak, ahogy kecsesen tovaúsztak a kékbe.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.