Kialvatlanul, a szemünket dörzsölgetve álltunk kora hajnalban a repülőtéren. Még el sem indultunk, de már alig vártuk, hogy megérkezzünk Havannába. Persze addig jó pár óra repülés, és néhányunknak jó pár pohár sör volt még hátra. Kicsit déjà vu érzésünk volt, de úgy látszik, minden túra ezzel jár. :)
Amikor megkezdtük a leszállást, mindenki izgatottan kandikált ki az ablakon, néhányan korábbi élményeinket elevenítettük fel, és kíváncsian vártuk, hogy vajon Kuba mennyit változott azóta.
Miután elfoglaltuk szobáinkat a magánszállásokon, már csak egyetlen kötelességünk volt aznapra: meginni az első, igaz, kubai mojitót. A Hotel Nacional teraszán zenét hallgatva el is szürcsöltünk párat, éhségünket pedig igazi kubai szendviccsel csillapítottuk (sonka, malacsült és sajt két kenyér közé szorítva). Majd nyugovóra tértünk.
Másnap havannai városnézésünk inkább bár túrává alakult, de tehetünk mi arról, hogy Hemingwaynek olyan sok kedvenc helye és itala volt? Megmutattuk a helyieknek, hogyan vigad a magyar, kipróbáltunk minden koktélt, táncoltunk a bárokban, pihenés képpen megnéztük a nevezetességeket, és este éhesen ültünk az asztalhoz, ahol csoda történt, ugyanis Böbi rájött, hogy a sok éves tiltakozás ellenére, ő igenis szereti a halat! Nem is evett mást 2 hétig – volt pár éves lemaradás, amit be kellett hozni. :)
Körutunk igazán akkor kezdődött meg, amikor elhagytuk a fővárost, és nyugat felé vettük az irányt. Vinalesben csónakáztunk barlangban, ellátogattunk egy dohányültetvényre, kipróbáltuk a legjobb pina coladát, amit ezen a vidéken készítenek és délután lóháton jártuk be a vidéket. Este a település központjában lévő Casa de la Musica nevű szórakozóhelyen tátott szájjal figyeltük, ahogy a helyiek profi táncosokat meghazudtoló mozdulatokkal lejtettek a parketten. Innunk is kellett néhány mojitót, hogy oldjuk gátlásainkat, és mi is táncra merjünk perdülni. Szerencsére sikerült, és nagyon kellemes, nevetésben gazdag estét töltöttünk el.
Továbbindulva egy búvárparadicsomot vettünk célba, hiszen többek között azért is jöttünk, hogy megnézzük itt mit rejt a nagy kék. Tengerparti szállásunk igazán nyugodt volt, távol állt mindentől és turisták hada sem zajongott sehol. Minden merülésről lelkendezve tértünk vissza, hiszen minden képzeletünket felülmúlta, amit tapasztaltunk. Hatalmas rózsaszín és lila lágykorallok lengedeztek a kristálytiszta vízben, helyenként egész mezőket alkotva, majd a sekély víz után a korallzátonyban lévő repedéseken ereszkedtünk le 20-30 méteres mélységbe, és onnan nézhettünk ki a végtelen kékbe, vagy vissza a falra, ami óriás szivacsoktól pompázott. Persze az apró tengeri kütyüket kedvelők is megtalálhatják itt a számukra érdekes dolgokat, hiszen olyan csigákat láthattunk, mint azelőtt még soha. Az egésznapos hajszát rendszerint a tengerparton, a naplementét nézve koktéllal vagy csak szimplán rummal a kezünkben pihentük ki, majd 3 nap után búcsút mondtunk a sziget eme csendes kis paradicsomának, és újra útra keltünk.
Egy éjszakára ismét bevettük magunkat Havannába, és egy igazi vasárnapi matinén vehettünk részt, ahol délután 5-től 10-ig összegyűlnek a rendszert ellenző emberek a szórakozóhelyen, majd beindul a zene, literszámra folyik a rum, és az emberek szünet nélkül táncolnak a kubai és „amerikai“ zenékre, hol tömegesen, koreográfiára, hol párokban összesimulva. Hihetetlen élmény volt.
Krokodilfarm, indiánfalu, útközben malacsültes szendvics és este kinek-kinek tengerparti séta, majd ízletes vacsora volt a következő napi program. Ételünk természetesen nem állt másból, mint helyi különlegességekből: halleves, babos rizs, sült hal, languszta és krokodil „pörkölt“ sok-sok salátával. Pihentünk egyet, és másnap újult erővel vetettük magunkat a habok közé és még egy barlangban is merültünk. Este idegenvezetőnk meglepetéssel készült, és egy helyi fiú jött szállásunkra, aki 3 órán keresztül énekelt és gitározott a csapatunknak. Lelkesen ráztuk a rumbatököt, táncraperdültünk, nevettünk, örültünk neki, hogy érezhetjük az igazi Kubát.
Trinidadban megnéztünk egy cukornád ültetvényt, lementünk napozni a tengerpartra, elfogyasztottunk néhány koktélt a pálmafák árnyékában, és mindenki arcán az a kellemes, elégedett mosoly bújkált. Fejedelmi vacsoránkat követően a híres Canchanchara bárban ütöttünk el pár órát, hazafelé betértünk egy tánc erejéig egy másik helyre, majd szállásunkon folytatódott a buli.
A Havannába vezető úton megálltunk Santa Clarában a Cheguevara mauzóleumnál, elfogyasztottuk búcsúvacsoránkat, meghallgattuk az ágyúlövést, majd boldogan, de kissé szomorkásan bújtunk ágyba, ugyanis másnap már indultunk is haza.
Nagyon hamar eltelt a két hét, rengeteg élményben volt részünk: sokat jöttünk-mentünk, de pihenni is bőven volt időnk, valamint megállapíthattuk, hogy Kubában nem sok minden változott szerencsére (?). Több az „étterem“, amióta lehet magánvállalkozás (igaz, hihetetlenül magas adó mellett), de Kuba még mindig ugyanolyan, ahogy a képzeletünkben él, és ahogy korábban tapasztaltuk: egy romantikus, zenére lüktető, barátságos ország, ami jóval többet kínál a varaderoi luxusszállodáknál azoknak, akik az igazi arcát szeretnék megismerni!
Reméljük Ti is így gondoljátok, és köszönjük, hogy osztozhattunk Veletek ebben az élményben! Úgyhogy, csak úgy kubaiasan emelem mojitómat: arriba…abajo…al centro…con movimiento! Salut! :)
A túráról készült képösszeállításunkat a www.dugong.hu oldalon a galériában nézhetitek meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.