Az élet Hurghadán

Még tombolt az augusztusi forróság, amikor a túra ötlete felmerült. Szeptemberre már meg is volt a csapat, és ahogy hűvösebbre fordult az idő, egyre többet gondoltunk a februári útra. A csomagolás nem volt túl bonyolult: a búvárfelszerelések között maradt kis lyukakba betömködtünk néhány fürdőruhát, pár pólót és rövidnadrágot és ezzel készen is álltunk az indulásra. Bécsben volt a nagy találkozó, ahol a gépindulásig rendelkezésre álló időt egy vendéglátóipari egységben töltöttük nagy vígaszságban. Volt, aki ennek következtében egy kicsit hamarabb és hosszabb időre elcsöndesedett, mint kellett volna, de sebaj, hiszen hurrá, nyaralunk! :)

Kétszer 5 és fél órás repülés után érkeztünk meg Maléba, ahol 5 óra kényszerpihenő következett, mert a belföldi járatunk indulását eltolták. Jobbra-balra dőltünk a fáradtságtól, mindenki próbált aludni 1-1 órát. Amikor gépünk végre felszállt, mint a kisgyerekek, úgy tapadtunk az ablakokra, és néztük az alattunk elterülő nagy kék vizet megszakító csöppnyi kis szigeteket, melyek közül egyet később mintegy 30 perc alatt körbe is sétáltunk. Páratlan látvány volt. Minden bizonnyal a Haa Dhaalu Atollon található Hanimaadhoo bájos repülőtere a legkisebb, ahol eddig valaha jártunk. Egy nagyobbacska ikerház méretű épület fogadott minket az egyetlen betonozott leszállópálya melletti csupa zöld területen. Olyan csönd és nyugalom honolt mindenhol, hogy joggal érezhettük, hogy a világ vége után vagyunk kettővel. Kisétáltunk a mólóra, ahonnan motorcsónakkal vittek el minket a hajóig. Mivel errefelé az a szokás, hogy a szafari hajókhoz tartozik még egy kis hajó (dhoni), amelyen a búvárfelszerelések vannak, így sokkal nagyobb tér áll a vendégek rendelkezésére. Kabinjaink tágasak és igényesen kialakítottak voltak. Az eligazítást követően pedig kezdetét vette 5 csillagos gasztronómiai utazásunk. Szakácsunk nap mint nap újabb meglepetéssel rukkolt elő: végigkóstolhattunk halas, zöldséges, csirkés curryket, válogathattunk az olasz konyha remekei között, ínycsiklandó sushit ehettünk és minden nap volt frissen fogott hal. Mindezek mellé rengeteg zöldségköret társult, majd desszertként gyümölcs vagy fagylalt sült banánnal, bundás almával, csokis palacsintával és még sorolhatnám. A csúcs egy tengerparti barbecue volt, ahol gödörbe rakott tábortűzön grillezték a halat, az asztalunk egy hatalmas, homokból épített manta volt, és a part mentén végig apró tüzek égtek a szúnyogok távoltartása miatt. Vacsora után dobszóval kísért helyi énekeket hallgathattunk.

Mivel elsősorban merülni, és nem enni mentünk, ezért másnap reggel 7-kor izgatottan toporogtunk az első merülési briefingre várva. Check dive a szokásos feladatokkal. És mellesleg egy manta. Nem kezdődött rosszul. És ez csak fokozódott. Minden nap volt vagy manta, vagy valamilyen cápa, vagy hatalmas tüskésrája, vagy teknős. De olyan is volt, hogy volt minden egyszerre. :) Az első pár napon nagyon békés volt a víz, és már kezdtük hiányolni a hírhedt maldív-szigeteki áramlásokat. Aznapra a második merüléshez készülődtünk, egy thilát (olyan zátony, amelynek teteje akár 10-20 méterrel a felszín alatt helyezkedik el) szerettünk volna megnézni. Jelezték, hogy erős az áramlás. Na végre! Vezetőnk kiadta a jelet, és mindenki, mint a golyó, indult a víz alá. Ebben az esetben, még ez is kevés volt. A mélybe érve lehetetlenség volt nem az áramlat irányában közelekdni, így sajnos esélytelenek voltunk, hogy megtaláljuk a zátonyt. 20 perces gyorsvonatozás következett, mialatt szó szerint néztük és kerülgettük az alattunk elsuhanó korallblokkokat. Mindenki hatalmas vigyorral az arcán érkezett a felszínre. Dolgozott az adrenalin. Kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy jó volt ez, de azért mégiscsak jobb lenne látni is valamit. Így kicsit tova hajóztunk, és egy újabb thilát vettünk célba. Az áramlat itt sem volt sokkal különb. Rögzítettük kampóinkat és élveztük, ahogy ide-oda lobogunk a vízben. Nagyon klassz élmény volt. Innentől kezdve csapatunk csak az ilyen merülésekre hajtott. :) Persze az izgalmak mellett a látvány sem volt elhanyagolható: rengeteg pompás, színes korall, türkizkék lágykorallal benőtt hosszú fal, hatalmas, hömpölygő hallrajok és persze apró csigák és rákok is tarkították merüléseinket, melyet a végtelen kékben töltött biztonsági megálló követett.

A rengeteg merülést néhányunknak pár napos influenza szakította meg, de erősen küzdöttünk, kiló számra ettük a fokhagymát, így nem kellett túl sokat távol maradnunk a víz alatti világtól. A gyógyulást valószínűleg a véget nem érő viccesebnél viccesebb történetek is elősegítették, sokszor harsogott a hajó nevetésünktől.

De mint minden jó, sajnos ez a túra is gyorsan véget ért. Csokibarnán, élményekkel telve indultunk haza. A reptéri mérlegelést követően mindenki fellélegezhetett, hiszen a fanatasztikus ételek ellenére senki nem szedett fel egy kilót sem. A repülőút hosszú és fárasztó volt, az időeltolódás miatt még kicsit korábban fekszünk és korábban is kelünk, de mindez megérte és szeretnénk majd visszatérni, hogy a most elmaradt cetcápákkal is tudjunk úszni egyet.