Igazán mozgalmas és mosolygással teli hetet tudhatunk a hátunk mögött. Számomra azért volt kiváltképp különleges, mert itt volt a családom látogatóban. És hogy ebben mi is a nagy dolog – azon kívül hogy hosszú idő után újra találkoztunk? Végre azt mondhatom, hogy a család minden tagja búvár. Sosem tettem volna egy fillért sem arra, hogy anyukám valaha a fejét víz alá fogja dugni, sőt még élvezni is fogja, de majdnem 8 évnyi, vízalatti élményekről történő áradozás után sikerült. Nem is akárhogy! Congratulation PADI Diver! :)
Tartottunk OWD tanfolyamot angolul, és természetesen a sikeres vizsga után most sem maradhatott el az avatás. Volt pislogás, amikor a tengervízzel teli maszkot a leányzó elé tartottuk, de hősiesen legyűrte. :)
Ellátogattak hozzánk Kucsora Csabáék is 10 fős, szomorkodásra kevéssé hajlamos csapatukkal. Nagy szerencsénk volt az időjárással, így valóban a környék legszebb merülőhelyeit járhattuk be: Gota Abu Ramada, Carless Reef, Hamda, Shaabruhr Umm Gammar, Erg Abu Ramada és még sorolhatnám. Posseidon is kegyes volt, mert szinte minden merülésen találkozhattunk 1-2 teknőssel, különféle rájákkal, találtunk csigákat, murénákat kicsi, közepes és óriás kivitelezésben, valamint barracudák és több tucatnyi kecskehal között úszkálhattunk. Merültünk roncsnál, és éjszaka is a habok közé vetettük magunkat, ahol kőhalak, rákok, krokodilhalak és rengeteg tűzhal garantálta a felejthetetlen élményt. Sajnos a csodás spanyol táncos most lemaradt a palettáról, de nem keseregtünk emiatt sokáig. Amikor éppen nem a víz alatt bugyogtunk, akkor a szalonban folyt a zsugaparty, vagy búvárélményeinket osztottuk meg egymással. A lelkes ifjúságnak teret engedve, nevetéstől könnyes szemmel hallgathattuk Tomek briefingjét, amint felvázolta a vérmes tengeri sárkány és az óriás kukac felbukkanásának lehetőségeit.
Egyszercsak elérkezett a csütörtök. És ha csütörtök, akkor Diver’s Night a Papas Barban. Ízletes barbecue-val indítottuk az estét, majd a kiszáradás ellen némi sörrel védekeztünk. Azt hiszem nyugodt szívvel állíthatom, hogy az est fénypontja az volt, amikor vidám kis csapatunk kivonult a bár előtt található játékokhoz, és beindult a bunyó. Persze csak vicces formában, hatalmas, szivaccsal bélelt szumó jelmezekben vagy éppen gomba fomrájú „állványon” egyensúlyozva. Elég jó reklám volt ez a helynek, mert hirtelen a fél kikötő odacsődült, és hahotázott, amikor Csilla rávetette magát jóapámra, Tomek pedig elkezdte „tisztelettudóan püfölni” Kucsit.
Sajnos, mint minden jó, ez a hét is véget ért, de reméljük mindenki kipihenten, élményekkel gazdagodva tért haza! Köszönjük, hogy itt voltatok!
Ízelítőnek íme néhány fotó, továbbiakat a www.dugong.hu honlapon a galériában találhattok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.